A párkapcsolatokról

Az életünkben az egyik legfontosabb cél, hogy boldogító párkapcsolatban éljünk. Bár családállító coachként sokféle problémával találkozom, de mediátorként kifejezetten a párkapcsolatokkal foglalkozom. Hogyan működhet jól a kapcsolat, hogyan lehet szépen lezárni? Milyen mély összefüggések érvényesülnek kapcsolatainkban?

Gyakran egy-egy párkapcsolat végét látom, amikor válási mediációt végzek annak érdekében, hogy a válás békésen folytatódjon le és szépen záruljon le a kapcsolat. Miért fontos ez? Mert a válás mindenképpen veszteség, a szakítás fájdalommal jár. Ezzel a fájdalommal szembenézve megtörténik a valódi elválás, ami lehetővé teszi, hogy a volt-kapcsolatból építkezve egy új, jobb kapcsolat alakulhasson ki.

Párkapcsolati tanácsadóként, a párkapcsolat javítását célul tűző mediációt végezve alkalmazom azokat az elveket, amelyeket Hellinger tapasztalt és amelyek az alapját adják annak, hogy boldogító legyen számunkra a kapcsolat. Melyek ezek az elvek, megállapítások?

A párkapcsolat alapját a férfi és a nő közötti különbségek jelentik. Ketten kiegészítik egymást: mindkettőnek szüksége van a másikra. Adnak és kapnak. És nagyon fontos, hogy ez az "adok-kapok" egyensúlyban legyen egymással: ha az egyik fél rendszeresen többet ad, mint a másik, akkor a kapcsolat veszélybe kerül.

Hellinger azt is tapasztalta, hogy ez a negatív hatásokra is igaz: ha az egyik fél megsérti a másikat, akkor igény támad ennek kiegyenlítésére. Ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni, de ha a sértett fél valamivel kevésbé sérti meg ezután a másikat, akkor lassan-lassan visszaáll az egyensúly. Furcsán hangzik ez a megállapítás, hiszen jól ismerjük a megbocsátás fogalmát: azonban a lélek úgy működik, hogy szüksége van a kiegyenlítésre... A megbocsátás nemritkán kitérés a konfliktus megoldása elől.

Boldogító párkapcsolat egy valódi férfi és egy valódi nő között jöhet létre. Mit jelent ez? Ahhoz, hogy valódi férfiként/nőként éljünk, szükségünk van a családrendszerünkből kapott férfi vagy női energiára. Minden férfinak lélekben el kell fogadnia az apját és minden nőnek el kell fogadnia az anyját. Ezen keresztül az ős férfi-princípiummal vagy az ős női-princípiummal kerülnek kapcsolatba: mindketten látják, hogy részei a nagy áramlatnak és társuk is része annak. Ez néha nagyon nehéz, de csak így tudnak boldogító férfi-nő kapcsolatot kialakítani. Ahol a különbözőség alkot egységet, nem az egyformaság.

Fontos az is, hogy a párkapcsolatnak elsőbbsége van a szülői szereppel szemben. A gyerekek akkor lesznek boldogok, ha a szüleik szeretik egymást. Ha a gyermeket a társunk elé helyezzük, akkor valójában megszegjük ezt a szabályt, szembemegyünk azzal, aminek érvényesülnie kell: hiszen a gyermek azért születhetett, mert a férfi és a nő között kötődés alakult ki, legyen az bármilyen rövid ideig tartó. És így, bár látszólag a gyermek áll az első helyen, valójában egy felborult rend alakul ki, ahol a gyermek nem érzi biztonságban magát.

Nagyon fontos a párkapcsolatban az előző társak elismerése. Társunk korábbi társait tisztelettel kell tekintenünk, még akkor is, ha ez nehéz. Látni kell azt, hogy az új kapcsolat a korábbinak az "árán" jött létre, ha az nem ér véget, akkor a mostani sem lehetne. Ha ez nem történik meg, gyakran az új kapcsolatból született gyermekek képviselni kezdik az előző, el nem ismert társat, amiből betegségek, problémák származhatnak számára. 

Érdekes megfigyelés, hogy ha egy férfi és egy nő hosszú ideig él együtt, de nem házasodnak össze - azaz nem kötelezik el magukat egymás mellett - akkor tulajdonképpen azt mondják a másiknak: "várok valakire, aki jobb nálad". Ez sérti a másikat és válsághoz vezet a kapcsolatban. Ha azonban tiszteljük a másik sorsát és sorsösszefonódásait, különleges egyéni életét, akkor szeretettel kereshetjük vele együtt a megoldást a problémára. 

Gyakori, hogy a kapcsolati probléma abból adódik, amit Hellinger így fogalmaz meg: vannak, akiknek az fontos, hogy hallják őket, másoknak az, hogy lássák. Az egyik azt mondja: "te nem látsz engem", míg a másik: "nem hallasz engem". Annak, aki inkább lát, meg kell tanulnia hallani, aki pedig inkább hall, meg kell tanulnia látni...

Gyakran abból származik a konfliktus, hogy eltér a véleményük valamiről. Ám nincs egyetlen igaz vélemény: mindennek helye van. Vélemények terén nem lehet megegyezni. Aki a véleménycserében győz, valójában vesztett: elveszítette a másikat. Büszke lehet a sikerével, de közben elveszítette a másikat...

A féltékenységről szólva Hellinger azt mondja: az emberek nem azért féltékenyek, mert meg akarják tartani a másikat. Hanem hogy felelősségvállalás nélkül megszabadulhassanak tőle. Valójában a féltékeny fél az, aki tudat alatt szeretne véget vetni a kapcsolatnak, de ezt nem vállalná fel. Bár véleményem szerint a féltékenységnek sokféle háttere lehet, de ezt is érdemes végiggondolni...

Hellinger a párkapcsolatok válságairól szólva azt mondja: nyugodtan és könnyedén nézzünk szembe velük, higgadtan kezeljük őket. A szeretetben kezdettől fogva szem előtt kell tartani a búcsú gondolatát. Ha nehézségk merülnek fel a kapcsolatban, akkor ez gyakran azzal függ össze, hogy valami más a háttérben megoldásra vár: a szülőkhöz fűződő szeretet áramlása. Mert a kapcsolatainkban gyakran azt akarjuk elérni, amit a szüleinkhez fűződő kapcsolatban nem sikerült...

Hogyan lehet újrakezdeni a kapcsolatot egy válság után? Ez nagyon fontos kérdés nekem, mint párkapcsolati tanácsadónak, mediátornak. Hellinger úgy fogalmaz - és nagyon egyetértek vele - hogy kölcsönösen engedélyezni kell egymásnak az újrakezdést. Többé nem térve vissza a régi dolgokra. Ha nagyon súlyos volt a válság, akkor teljesen újra kell kezdeni, a legelejéről. És ezt meg lehet tenni! A kapcsolat minden válsága után újrakezdésre van szükség: ez azt jeleni, hogy most vége a nehéz időszaknak és többé nem térünk vissza a régebben történtekre, még gondolatban sem. Ezzel megtörjük a rossz minta ismétlődését.

És végül a szakításról. A szakításhoz vezető okok legtöbbször rejtve maradnak, a megfogalmazott kifogások valójában tényleg csak kifogások. Bármi is vezetett ide, nem szabad bűnnek tekintenünk sem magunknál, sem a társunknál. Ezek mélyebb összefüggések. Ha lemondunk az okok kereséséről, akkor voltaképpen megadjuk magunkat a sorsnak, amit nem tudunk átlátni és egyszerűen csak elismerjük, hogy történt valami, amin nem áll hatalmunkban változtatni. Még ha valamilyen vétek vezetett is a szakításhoz, afelett, ami a vétekhez vezetett, szintén nincs hatalmunk. A vétkes keresése gyakran a szakítás fájdalmának elkerülésére szolgál. Pedig ha hagyjuk, hogy megfelelően gyászoljunk, akkor utána nincs több szemrehányás, csak a tisztelet marad: hogy valaha egymást választottuk. És ha szülők vagyunk, a gyermekek érdekében el kell ismernünk, hogy "mindketten egyformán jók vagyunk számotokra", mert ha elutasítjuk a gyermekek apját/anyját, akkor a gyermekben is elutasítunk egy részt: ami az apától/anyától származik. És ez nagyon nyomasztó a gyermek számára.

(E bejegyzés tartalma - kisebb változtatásokkal - mediációs honlapom blogján is olvasható, mert a mediáció iránt érdeklődők figyelmére is számot tarthat.)