A családállítás alapjai
Mi az alapja a családállítás működésének? Min alapul a módszer? Melyek azok a fogalmak, amelyeket használunk, mit jelent a "mező", a "rendszer", a "kötődés", az hogy "kötésben vagyunk", a "születési család", az "állítás" vagy a "rend", a "törvények" fogalma?
A családállítás, mint "szisztematikus pszichoterápiás módszer" alapja az a felismerés, hogy sorsunk összefonódik családunk, felmenőink sorsával. Nem egyedül állunk a világban, rendszerek része vagyunk: születési családunké (szüleink, nagyszüleink, felmenőink), jelenlegi családunké (férjünk-feleségünk, gyermekeink), de akár munkatársainkkal, barátainkkal vagy egy közösen átélt súlyos esemény kapcsán idegenekkel is egy rendszert alkotunk. Mit jelent a rendszer? Hogy összeköttetésben állunk, hatással vagyunk egymásra. Hatással van ránk a rendszer maga és egyes tagjai is. A legerősebben ható rendszer a születési családunk, felmenőink, őseink rendszere. Hiszen belőlük származunk. Mint ahogy génjeinket tőlük örököltük, szemünk színében, mozdulatainkban benne vannak őseink, azok is, akiket nem is ismertünk személyesen, ugyanígy valamilyen módon lelkünkben is ott van a lenyomatuk. Sorsuk hat a sorsunkra. Hogy ez pontosan milyen módon történik nem tudjuk. De azt tapasztaljuk, hogy így van. Anélkül, hogy tudatosan tudnánk róla.
A családállítás során, amikor egy-egy probléma, betegség, visszatérő nehézség megoldását keressük, erre a rendszerre pillantunk rá. Meglátni, hogy hol van olyan összefonódás, amellyel egy-egy nehéz sorsú ősünkkel azonosulunk, kötésben vagyunk. Ez legtöbbször szeretetből történik, ami azt jelenti, hogy öntudatlanul azt mondjuk magunkban: "én is úgy fogok élni, mint te", "én is átélem azokat az érzéseket, mint te". Ilyenkor van az, hogy saját életünkből nem következik egy-egy érzés, mégis érezzük és problémát okoz számunkra. De mindenkinek a saját sorsát kell élnie, a "saját helyén kell lennie". Ehhez néha az kell, hogy elszakadjunk az ilyesfajta kötésből és tisztelettel elfogadva ősünk sorsát, meghagyjuk azt neki és a saját életünket éljük.
Problémát okozhat az is - és ez is megoldható a családállítással - amikor a Hellinger által felismert, de ma már számos tapasztalat által bizonyított rendszerbeli törvényszerűségek sérülnek. Rendszerünkben bizonyos "rend"-nek kell érvényesülnie, amelyet tiszteletben kell tartanunk. Ha nem tesszük, akkor rendetlenség alakul ki, azaz nem lesznek helyükön a dolgok, nem leszünk helyünkön az életünkben. Ez a rend több törvényszerűséget - Hellinger megfogalmazásában "törvények"-et - foglal magában, amelyeket a hétköznapi életben bizony sokszor megsértünk. Legtöbbször ezt is szeretetből tesszük (például egyedül maradt szülőnk mellett átvesszük a társ szerepét), de előfordul, hogy sérelmek, traumák hatására sértjük meg a rendet (például haragszunk az apánkra, mert alkoholista és elhagyta a családot, minket). De melyek ezek a családi lélekben, a családrendszerben érvényesülő törvények, amelyek a "rend"-et alkotják?
Az odatartozás joga szerint mindenkinek, aki a családrendszer része, joga van az odatartozásra. Ez a törvény sérül, ha valakit kitagadtak a családból, hallgatnak róla, elfelejtkeznek róla. Lehet hogy elkövetett valamit, ezért nem beszélnek többé róla; lehet hogy elvesztésének fájdalma késztette a család többi tagját arra, hogy elfelejtsék. Az is lehet, hogy nem is volt tudomás arról, hogy létezik: nagyon gyakori, hogy a terhesség ikerterhességnek indul, de nagyon hamar az egyik sejt felszívódik: az ilyen módon "egyedül megszületett iker" rengeteg nehézséggel küzd később, amelynek okát nem is sejti...
A hely törvénye azt jelenti, hogy a rendszerben mindenkinek megvan a maga helye, ahova tartozik. Ha "más helyen áll" vagy "más helyén áll" akkor a rend felborul és az ember "nem találja a helyét" az életében, a világban. Gyökértelennek, bizonytalannak érzi magát. Fontos például, hogy mindannyian szüleink gyermekei vagyunk: nem egyenrangúak velük abban az értelemben, hogy az életünket nekik köszönhetjük. Ha úgy viselkedünk, mintha "mi lennénk a nagyobbak" akkor valójában vétünk a hely törvénye ellen. Ellenben ha szülőként a gyermekünkkel szemben úgy viselkedünk és érzünk, mintha egyenrangú lenne velünk, akkor felemeljük őt egy olyan helyre, ami nem az övé. Mindezek lélekben zajlanak, sokszor nem is érezzük, hogy ez történik velünk. A családállítással "ránézhetünk", hogy a lélekben valójában mi zajlik, azaz nem sérül-e a hely törvénye.
A kiegyenlítődés törvénye talán a legérdekesebb abban az értelemben, hogy nem is gondolnánk rá, hogy ilyen dinamika működik. Hellinger felismerte, hogy ha a családrendszer egy tagjával valami súlyos, nehéz dolog történt, akkor a rendszer egy későbbi tagja úgy él majd, mintha az a súlyos dolog vele történt volna meg. Mintegy megismétli, ő is átéli azt a nehéz sorsot. Ez valamiféle csoport-lelkiismeret, azaz hogy "ha te nem lehettél boldog, akkor én sem lehetek". Könnyen látható, hogy ez milyen súlyos teher és kötöttség az embernek, amely meghatározza életét anélkül, hogy tudatában lenne.
A családrendszerrel kapcsolatban két kérdés van még. Kik tartoznak a rendszerbe és mit jelent a nehéz sors? A rendszerbe tartoznak szüleink, testvéreink, nagyszüleink és testvéreik, dédszüleink, valamint mindazok, akik velük szoros kapcsolatban álltak születésünk előtt (például apánk első felesége). Utóbbiak is a rendszerhez tartoznak, hiszen életünk annak árán jöhetett létre, hogy ők elvesztettek valamit: egy fontos kapcsolatukat. Úgy mondhatjuk, hogy áldozatot hoztak azért, hogy mi élhessünk. Mi számít nehéz sorsnak? Röviden: minden sorcsapás, nagy veszteség, bűn, kitagadtatás, vagy korai halál.
A családállítás tehát olyan módszer, amely segít meglátni azt, hogy a problémánk mögött nem áll-e olyan rendszerbeli ok, kötés, a törvények megsértése, amelynek oldásával a probléma megszűnik. A családállítás voltaképpen a rendszer, a "közös mező", Sheldrake kifejezése szerint "morfogenetikus mező" megkérdezése, az arra való rápillantás.
Ehhez az kell, hogy a "rendszert felállítsuk", azaz valamilyen módon láthatóvá tegyük a lélek szintjén zajló folyamatokat. A láthatóvá tétel azt jelenti, hogy a rendszer egyes tagjait valakik, vagy valamik "képviselik", azaz megjelenítik az adott tag érzéseit. Ez történhet úgy, hogy a rendszer tagjait egy-egy ember képviseli, azaz csoport jön létre, ahol a résztvevők felveszik a problémával érkező személy családrendszere tagjainak szerepét. A felveszik a szerepét kifejezés nem pontos: nem arról van szó, hogy bármit is csinálniuk kellene, szerepet kéne játszaniuk. Egyszerűen csak a képviseletet felvéve arra figyelnek, hogy milyen érzések keletkeznek bennük. De a megjelenítés történhet úgy is, hogy a rendszer tagjait egy-egy kartonlap jeleníti meg és a családállítást vezető terapeuta a lapokra állva sorban egymás után képviseli őket. Ma még nem tudjuk, hogy pontosan hogyan történhet meg az, hogy idegen emberek átérzik és megjelenítik ismeretlen személyek érzéseit. Mégis így van. És ezzel lehetőségünk nyílik arra, hogy meglátva "azt ami van" feloldódjanak a kötések, helyükre kerüljenek a dolgok és saját életünket élhessük.
