Jelenlegi hely
Blog: 2013
A düh és a harag - mi állhat mögötte?
A düh nagyon gyakran "fedő-érzés": elfed valami mást, amit nem szeretnénk érezni és ami helyett még haragudni is jobb. Bert Hellinger A Szeretet rendje című könyvében összefoglalását adja annak, hogy mi állhat a háttérben, ha haragszunk...
Ha csak a hiányt érezzük... - elvesztett ikertestvérek
Van egyfajta olyan megmagyarázhatatlan hiányérzet, amit semmi nem indokol és szinte szavakba sem lehet önteni. Az életünk látszólag rendben van, körbevesznek az emberek, esetleg még párkapcsolatban is élünk és mégis: valami hiányzik. Ezt a hiányérzetet nem lehet megfogalmazni, de aki tapasztalja az életében, ebből már ráismer...
Karácsonyi ajándék-utalvány - 2013.
Közeledik a karácsony és mindannyian azon gondolkodunk, mi az, amivel ötletesen, személyre szólóan lephetnénk meg szeretteinket. Több érdeklődő is jelezte, hogy szívesen ajándékozna egyéni családállítást párjának, barátnőjének: olyanoknak, akikről tudja, hogy érdeklődnek a módszer iránt és szívesen kipróbálnák, és olyanoknak, akik már ismerik és beszéltek róla, hogy további tapasztalatokat szereznének.
Honnan tudjuk, hogy tényleg az volt az ok, amit az állításon láttunk?
Ezt a kérdést gyakran teszik fel, amikor a családállításról először hallanak. Mi bizonyítja, hogy az állításon látott képhez egyáltalán közöm van, honnan tudhatom, hogy nemcsak egy akármilyen kép, ami hat rám, és honnan tudhatom, hogy az a problémám oka, amit ott láttam?
Milyen könyvet olvassak a családállításról? - könyvajánló
Ma már rengeteg olvasnivaló közül választhatunk, amelyek mind a családállításról szólnak. Nehéz eldönteni, hogy hol kezdjük, ha most ismerkedünk vele? Mit olvassunk még, ha egy-két könyvet már átlapoztunk? Jónéhány könyv ismeretében összefoglaltam benyomásaimat, véleményemet és a hozzám közel álló könyvek tartalmát, hogy könnyebb legyen választani:-)
Thomas Schäfer: Ami a lelket megbetegíti és ami meggyógyítja
A betegég oka a családrendszerben keresendő?
A betegség az "egész-ség"-ünk, e jól működő rendszer feborulása. Valamiféle zavar jele. Hellinger a súlyos betegségekkel küzdők között minden esetben azt tapasztalta, hogy a családjukban valójában nem volt "rend", valamiféle felborulás volt tapasztalható a családrendszerben. Mit jelent ez?
Mi történik, ha nem a saját életünket éljük?
Megtorpanásaink, problémáink sokszor abból adódnak, hogy öntudatlanul is kötődve családunkhoz, a valaki mással megtörtént nehézségeket ismételjük meg saját életünkben. Miről ismerhetjük fel, hogy erről van szó?
Mi lehet az oka a kötődéstől való félelemnek?
Sokszor előfordul, hogy egy gyermekkorunkban átélt elszakadás a szülőktől nagy hatással van ránk. Például ha egy gyermeknek kórházban kell töltenie egy időt a szülei nélkül, vagy korán elveszti valamlyik szülőjét. Ilyenkor szakadás keletkezik a kötődésben: ez egy traumatikus élmény, ahol heves veszteséget élünk át gyermekként.
Két szóban a családállításról - azoknak, akik még nem ismerik
A családállítás egy módszer arra, hogy problémáinkra megoldást találjunk.
Például miért szorongunk, miért problémás a kapcsolatunk, miért tér vissza és vissza ugyanaz az érzés vagy nehézség, miért nem érezzük magunkat a helyünkön.
Tiszteljük a szüleinket?
Ahogy mondani szokták, a szüleinknek köszönhetjük az életünket. Sokszor mégis nehezünkre esik tisztelni őket: problémáinkat, nehézségeinket gyakran arra vezetjük vissza, hogy szüleink miben és hogyan hibáztak velünk kapcsolatban...